Egy igen tanulságos történetet szeretnék megosztani veletek, amely hűen tükrözi a mai magyar valóságot, és sajnos nagyon szomorú, hogy ránk magyarokra ilyen lealacsonyító módon gondolnak a németek. Kérlek osszátok meg minél többen, hogy mindenkihez eljusson az olcsó parizer híre! Köszönöm nektek!!!

Néhány éve szokásos ártárgyalásra mentünk Magyarország egyik legnagyobb bolthálózatának központjába. A következő évi terjesztési díjakról kellett tárgyalnunk.

Tárgyalópartnerünk a cég új, német ügyvezetője és a magyar marketingvezető volt. (Ő már azóta nem annál a cégnél dolgozik). Beléptető rendszerek, várakozás stb. Nem először mentünk, ismertük a járást. Egy éppen ráérő hölgy bekísért a legnagyobb tárgyalóba.Természetesen megvolt az ilyenkor szokásos megvárakoztatás is. Háromnegyed óra. Fel voltunk rá készülve. Ásványvíz volt. Gyanítottuk, hogy lehallgatnak minket, ezért csak vicceket meséltünk egymásnak.

Bejött az igazgató és a marketingvezető. Gyors bemutatkozás után asztalhoz ültünk. A marketingvezető fordított, bemutatott bennünket.Pár szóban elmondta, hogy kik vagyunk, mit csinálunk és mióta dolgozunk együtt.(8 éve!). Azt is elmondta, hogy eddig problémamentes volt a kapcsolatunk.

Ezután a német ügyvezető bemutatkozott. Elmondta, hogy eddig melyik országokban dolgozott a cégének. Ezután elmondta, hogy Ő tudja, hogy Magyarországon mindenki rabló és tolvaj és mindenki azon van, hogy lenyúlja a tisztességes német cégeket. Azt is mondta, hogy nagyon szeretné, ha tudnánk, hogy ő ezt tudja. Majd azzal folytatta, hogy felháborítja, hogy ebben az országban milyen drága minden, különösen a szolgáltatások. Legfőképpen mi és a szórólapterjesztés.Ezt kb. öt percig taglalta. Ezután megkérdeztem tőle, hogy miért drága a terjesztés Magyarországon, amikor a saját cége ezért Ausztriában pont 9- szer annyit fizet mint itt.

Ekkor döbbenten a marketingvezetőhöz fordult és megkérdezte, hogy ez igaz -e ?

- Igen, kapta a választ.

- Miért itt mennyit fizetünk? – Kérdezte

- Ennyit, ennyit – Válasz

- Tényleg?- Kérdezte

- Igen – Válasz

Majd hozzánk fordult.

- Akkor is nagyon sok. Ez Magyarország – mondta. Gondolják át mennyit tudnak engedni, félóra múlva visszajövök, addig döntsék el! – Mondta, majd felállt és kiment

- Hű!!! Mondtuk a marketingesnek, nem lehet könnyű az életed mostanában.

A szemével intett , hogy menjünk ki a folyosóra (Lehallgatott tárgyaló). A kávégép mellett mesélt a német igazgatóról. Abba, hogy miket, most nem mennék bele, de láttuk, hogy nem teljesen oké az ember.

Megmondta, hogy kb. mennyit engedjünk, hogy a kapcsolatunk megmaradjon. Innentől rendben voltunk, mert mi jóval többre számítottunk. Aztán elmesélte, hogy előző nap volt itt annak a cégnek az ügyvezetője aki a szalámikat szállítja be a bolt hálózatba.Tárgyaltak már vagy másfél órája, amikor a német odabökte a fickónak, hogy eddig 74 Ft -ért hozta a parizert, most hozza 65 Ft-ért különben mástól fogják megrendelni az összes szalámit, felvágottat stb.

Embert leverte a víz , kért 5 percet, kiment a folyosóra telefonált, számolgatott, a verítékét törölgette a homlokáról , majd bejött és mondta, hogy jó, 65 Ft -ért hozza.

- Úgyhogy most 65 Ft – ért vesszük a parizert – mondta a marketinges

Zavarodottan álltam ott. Mi az, hogy 65 Ft -ért vesszük a parizert ?

- Mennyit vesztek 65 Ft-ért? -Kérdeztem

- Hát egy kilót !- jött a válasz

- Ne már ! Egy kiló parizert 65 forintért vesztek? Mi lehet abban?

- Nem tudom- mondta a marketingvezető – de nem is érdekel, én tegnap elhatároztam, hogy többet nem veszek felvágottakat a saját boltjainkban.

Döbbenten hallgattuk.Visszajött a német, öt perc alatt megegyeztünk. Hazafelé a cég első boltjának oldalán az óriásplakát parizert hirdetett, akciósan 550 forintért!

Hogy miért írtam le ezt a kis történetet?

Szeretném, ha egyre többen ráébrednének arra,hogy bármeddig le lehet nyomni az árakat. Főleg kiszolgáltatott beszállítóknál.

Mindig lehet még olcsóbbat találni. Sőt még annál is lehet olcsóbbat. De vajon Ön jó érzéssel eszi meg azt a párizsit, amiről tudja, hogy 65 Ft -ba került kilója? Megvenné-e a boltban? Beletenné – e a gyermeke szendvicsébe amit tízóraira csomagol neki?

Biztos, hogy mindig akkor jár jól, ha a legolcsóbbat választja…?